Legutóbb arról írtam, miért gondoltam úgy, hogy a nagy kiadóknál próbálkozom, illetve milyen volt megtapasztalni az első nagybetűs "Nem!"-et. Most essen szó arról, mi következett ezután.
Az első és legfontosabb kör ismét a kézirat pihentetése volt. Nem nyúltam hozzá Az Elfeledettek Városához, igazából rá se néztem három teljes hónapig. Azután mély levegőt vettem, és átdolgoztam a pályázat során kapott észrevételek alapján. Azt hiszem, apró módosításokkal, több törléssel és még több kiegészítéssel sikerült javítanom a történeten. Igen ám, de hogyan tovább?
Szétnézve a magyar könyvpiacon találhatunk jó pár kiadót, aki urban fantasy kiadásával is foglalkozik. Hogy miért fontos ezt kiemelni? Mert egy olyan alzsánerről beszélünk a fantasyn belül, ami akárhogyan vesszük, elég kis réteget képvisel, így értelemszerűen egyetlen könyvkiadó sem vállalhatja be fő profiljának a kiadásukat. Vannak azonban olyan kiadók, akik jellemzően fantasy regényekre fókuszálnak, így értelemszerűen nekem is ebben az irányban kellett keresgélnem.
Ezután több szálról kapcsolódott össze a megfelelő kiadó kiválasztásának folyamata, és ezért egy röpke visszatekintés erejéig hátra kell kanyarodnom gondolatban az írói pályafutásom kezdeti szakaszához.
A blog sorozatom harmadik részében írtam arról, hogy a karcolat.hu írói közösség mennyi mindent adott (és egyébként még mindig ad a feltörekvő írópalántáknak) nekem a kezdeti időszakban. (A lényeget kicsit bővebben itt megtaláljátok.) A karcolat írói közössége azonban nem csupán önzetlen jótanácsokkal és egy sor írástechnikai alapismerettel látott el, hanem akkor még szárnyakat bontogató amatőr írók ismeretségével is.
Néhányukkal igazán jóban lettem az ott eltöltött idő alatt, és ez az ismeretség megmaradt az évek során, noha keveset, vagy épp semmit sem kommunikáltunk egymással, miután kirepültem a karcolat fészkéből. Az évek alatt azután néhányan a karcos ismerősök közül már publikálták az első, de volt, aki a második regényüket is. Többen, akik hasonló történeteket írtak, mint én, a Főnix Könyvműhelynél kötöttek ki, mindenféle előzmény nélkül. Ezért - noha csupán közvetve, de - ismertem már a kiadót korábbról.
A KMK Aranymosás Pályázatát követően különböző forrásokból többen javasolták nekem a Főnix Könyvműhely Kiadót, mint lehetséges partnert a történetem kiadására. Nem nagyon kellett velük kapcsolatban győzködni, mert a fentebbiek okán már ismertem a kiadót, és egyébként is szerettem/szeretem a kiadványaikat. Én azonban még mindig hezitáltam, leginkább a visszautasítás terhétől rettegve. (Nem hiába pályázattal kezdtem, és nem kiadói kulcsolással a kéziratom történetét.) Végül a feleségem győzött meg róla, hogy tulajdonképpen nincsen veszteni valóm, hiszen mi történhet? Maximum a Főnix is azt mondja, hogy nem, és akkor jöhet egy másik kiadó... vagy egy másik történet. Azóta is minden nap eszembe jut, drága feleségem mekkora szeretettel támogatott az úton a megjelenés felé, és hogy a végső löketet is ő adta meg nekem, ami végül a regényem kiadásához vezetett. (Köszi, életem! 💙😊)
Végül tehát nagy levegőt vettem, és először megérdeklődtem a kiadó facebook oldalán keresztül, hogy egyáltalán fogadnak-e kéziratot. Hamar megérkezett a válasz: igen! 😱😃 (Oké, oké, a torkomban dobogott a szívem. Mondom, Rudi, nyugi, nincs veszteni valód, hallgass a feleségedre! Tárgyalj hideg fejjel! 😆) Kértek tőlem egy rövid bemutatkozást, Az Elfeledettek Városának szinopszisát, és persze a kéziratot. Mindez körülbelül három óra leforgása alatt történt. Teljesen odáig voltam, meg vissza, hogy mekkora szerencsém van. Most már csak várnom kellett türelemmel.
Na, igen ám! De aki ismer, az tudja, hogy a türelem, mint erény, nem igazán szállóvendég nálam. Vannak ugyan dolgok, amikben végletekig türelmes tudok lenni. Ilyen példának okáért a sorban állás. Évekig tudnék sorban állni a boltban, a múzeum előtt vagy bárhol. Ezzel nincsen gondom. Bárcsak azt mondhatnám, hogy a kéziratomra érkező kiadói válasz tekintetében is ennyire türelmes tudtam lenni, de sajnos hazudnék 😋 Ezúton szeretnék elnézést kérni Farkas Zoltántól, a Főnix Könyvműhely Kiadó vezetőjétől a következőkért. 🙈😅
Szóval eltelt egy hónap. Csend és hullaszag terjengett az éterben, én meg majdnem megőrültem attól, hogy nem tudok semmit. Először persze nem a kiadónak akartam írni, mert az mégis milyen, nem igaz? (Jaj, basszus! Így utólag tök nem oké, ahogy viselkedtem, de ez van. Azt mondtam, őszinte leszek, úgyhogy megírom, ahogy volt.) Végül az egyik karcolatos írótársamnak, Patrick J. Morrison-nak küldtem egy üzenetet, akinek több kötete is megjelent már a Főnix Könyvműhely gondozásában. Óvatosan megkérdeztem tőle, szerinte mi lehet az oka a nagy hallgatásnak. Ő meg persze megnyugtatott azzal, amit eleve sejtettem, csak hát a sajtkukac és az ülepemben motoszkálás ugye... 😅 Szóval Farkas Zoltán kiadóvezetőnek még nem volt ideje elolvasni a kéziratot, ezért tovább vártam türelmesen. (Ez mondjuk éppen nem teljesen igaz, mert szegény feleségemet kábé két-három naponta az őrületbe kergettem az aggódásommal 😆) Azután eltelt még két hónap, és megtettem azt, amit egyetlen első könyves szerzőnek sem lenne szabad. Írtam a kiadónak.
Nem tudom racionálisan megmagyarázni, miért tettem. Talán az lehetett az oka, hogy egyszerűen kíváncsi voltam, hogy akkor most próbálkozzak máshol, vagy sem. Nem tartottam ugyanis tisztességesnek, hogy párhuzamosan más kiadókhoz is beküldjem a kéziratom, amikor éppen elbírálás alatt van valahol. Ebben lehet régimódi vagyok, de a tisztesség úgy diktálta nálam, hogy megvárom a Főnix válaszát, hiszen őt választottam elsőre. És Farkas Zoltán válaszolt: " Éppen olvasom, amint végzek vele, jelentkezni fogok. Eddig bíztató!" Én meg nem türelmetlenkedtem tovább. Befogtam a szám, és ezúttal tényleg vártam. 😁
Egy hétre rá Farkas Zoltán bejelölt ismerősnek. (Bíztató kezdet, gondoltam 😀) Megírta, hogy a kézirat háromnegyedénél jár, és tetszik neki. Innentől elszálltam, mint egy lufi. Igazából nem is emlékeztem a részletekre, hogyan történtek az ezt követő üzenetváltások, vissza kellett keresnem a poszt kedvéért. Farkas Zoltán megkérdezte, mik lennének az igényeim egy esetleges kiadás esetén. Én meg naivan megírtam, hogy még mindig látok a kéziratomban javítani valót, szóval egyszer még átfutnék előtte rajta, meg hogy a kötet arculatának kialakításában (pl. borító tervezés stb.) szívesen részt vennék, bla-bla-bla… Erre a kiadóvezető felvilágosított, hogy ő a pénzügyi részére gondolt, mármint hogy mennyi legyen a szerzői jogdíj és milyen formában legyen meghatározva 😂 Igen, ez is amolyan tipikus "én pillanat" volt! 🙈😅
Innentől már "csak" a szerződéskötés és a kiadás folyamata következett, amit egy külön, záró posztban szeretnék megírni nektek. Jöhet a borítótervezés, a szerkesztés és a bizonytalanná váló megjelenés története a viharos 2020-ban, avagy az utolsó simítások 😊
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése