Első könyvem már a szerkesztési fázisban jár

Nos, ma hajnalban elküldtem a Főnix Könyvműhely kiadónak az első könyvem általam véglegesnek gondolt kéziratát. Kigyomláltam belőle néhány vadhajtást, ami a sorozatos átírás miatt maradt a szövegben, helyre tettem egy-két helyszínt és korrigáltam a dramaturgiai kilengéseket. Ha még maradt benne valami, ahhoz már külső szemlélő kell, mert jelenleg teljesen eltelítődtem a történettel, és már nem látom a fától az erdőt. 😅

Bizsergető érzés, hogy már csak néhány hónap, és a kezembe foghatom fizikai valójában is a kötetet. Szinte hihetetlen az egész! Ma délelőtt azzal szórakoztam, hogy végigpergettem magamban, honnan indult minden. Kellemes volt lépésről lépésre újra átélni gondolatban, mennyi munka, idő, tervezés, reménykedés, csalódás és apró sikerélmény vezetett idáig. Egy igazi hullámvasút volt az egész.

Az úgy volt, hogy még 2014 év végén részt vettem az Aranymosás Könyvmolyképző Szövegboncoló Kurzusán, és a feladatok hatására az egyik reggel egyszer csak bevillant egy komplex történet. (Igen, mindennek már 5 éve!, akkor kezdődött minden.) Gyorsan be is pötyögtem Word-be az első gondolatokat, történéseket, szereplőket, motivációkat. Az egész nem volt több két és fél oldalnál. Ezt a doksit is megtaláltam ma délelőtt az Ötlet Ládának keresztelt mappámban. Vicces volt újra elolvasni, mert a történet közben önálló életre kelt, és végül csak nyomokban hasonlít ahhoz az 5 évvel ezelőtti skicchez. Megtaláltam egy Írósulis bejegyzést is, ahol még naivan úgy gondoltam, a 2015 év végi Aranymosás Regénypályázatra be is fogom küldeni a kéziratot. 😆 Hát, egy pöttyet nem így alakult a dolog ugyebár! 😅

Számomra a nehézség ugyanis nem a történet, a mondanivaló megtalálása volt, hiszen az magától jött, hanem a kivitelezés. Addig csak novellákat írtam, ahol nem kellett hosszú oldalakat megtölteni érdekfeszítő tartalommal. Kicsit berezeltem, de azért bátran nekifogtam az első regényemnek. Menet közben már azt is éreztem, ez a sztori komplexebb annál, hogy egy viszonylag szűk terjedelembe beleerőszakoljam. Így kezdtem el trilógiában gondolkozni. Szuper! El tudjátok képzelni, hogy az addigi 9-14 oldal helyett a 100-300 oldalak gondolata mekkora nyomást helyezett rám? Hát elég nagyot. 😕

De írtam rettenthetetlenül. Néha úgy gondoltam, jobb lesz, ha feladom. Hogy nem nekem való a regényírás, és megmaradok inkább novellistának, mert az nem esik kívül a komfort zónámon. A novella az a közeg, amiben otthonosan és magabiztosan mozgok, mi a fenéért akarok én regényt írni, meg az amúgy sem való mindenkinek. Ezekben az időszakokban úgy gondoltam, nem leszek képes arra, hogy befejezzem. Így történt, hogy olykor fél évre is pihentettem a projektet. Persze olyan volt az egész, mint egy seb a szájban: folyamatosan tapogatnom kellett a nyelvemmel. Úgy hogy végül mindig visszatértem az Elfeledettek Városához, és folytattam. 💪

Kábé nyolcszor írtam át kompletten az egész kéziratot, és persze menet közben folyamatosan szerkesztettem. Nem tudtam megállni, hogy ne dolgozzam át folyamatában azokat a részeket, amiket gyengének éreztem. Maximalistaként elsőre szerettem volna a legjobban átadni a történetet. Utólag persze látom, hogy ez kivitelezhetetlen. Aki mást mond, az vagy egy zseni, vagy hazudik. (Jellemzően szerintem inkább az utóbbi fordul elő.) Legutóbb pont egy ilyen teljes átfésülést csináltam a kéziraton 2020. január 13. és 2020. február 15. között.

Az Elfeledettek Városa első mondatát 2014. december 26-án írtam le, és az általam végső verziónak gondolt kéziratot 2020. február 15-én adtam ki a kezemből. Nyilván hátra van még a profi szerkesztés, tehát ez sem tekinthető a legvégső verziónak, de ezek az izgalmak még előttem vannak. 😊

Összességében valóban egy érzelmi hullámvasút volt az elmúlt 5 év. Sokszor voltam lent, de azért többször fent is. Kicsit lassan haladtam, de megérte. 😅 Sokat tanultam menet közben, és magabiztosabb is lettem. A következő regényem mindenesetre nem fog 5 évet váratni magára, az tuti! 😆 Például készül már az Elfeledettek Városa 2. része is, amivel semmiképp nem leszek adósa azoknak, akiknek tetszik majd az első kötet. 😊

De most egy kicsit eltűnök pihenni, meg ünnepelni 😉

Vigyázz, kész, 2020!

Minden év elején jól esik számot vetni az elmúlt esztendő történéseiről, az elért célokról és azokról a tervekről, amik még megvalósításra várnak. Idén kicsit megkésve ugyan, de lássuk, mik történtek velem 2019-ben, és mik várnak rám 2020-ban!

Számomra 2019. sok szempontból a siker éve volt, szóval panaszra nincsen okom. A sikerek mellett azonban van egy mentális listám azokról a dolgokról is, amik nem egészen a terveim szerint alakultak. Mások talán kudarcként élték volna meg ezeket, én viszont jobb szeretek amolyan tanulópénzként tekinteni rájuk. Ezekből a tanulópénzekből akadt a munkában, a magánéletben és az írás terén is. Voltak köztük olyanok, amik elég komolyan érintettek, mások kevésbé, de a lényeg, hogy mindegyikből tanultam valamit. Végül nem adtam fel, és győztem ott is, ahol előtte elbuktam. Persze apró győzelmek voltak ezek, de mégis...  úgy tűnik - innen 2020-ból visszatekintve -, hogy eredményes volt a stratégiám.

Néhány dolog, amit 2019. hatására már tudatosan kezelek:

1. Nem feladatom megoldani mások problémáit!
Munkámból kifolyólag, ahol az időm nagy részét a problémák megoldása teszi ki, szakmai ártalommá vált számomra, hogy egy nagy adag segítő szándékkal felpakolva kényszert érezzek beleavatkozni mások dolgaiba. Frusztrál, ha szenvedni látok magam körül embereket, noha tudom, mi lenne a legjobb megoldás számukra az adott helyzetben. Vagyis azt hiszem, hogy tudom.
Most már tisztában vagyok azzal, hogy egyrészt az embereknek szükségük van arra, hogy a saját nehézségeikkel saját maguk küzdjenek meg, a másik pedig, hogy az én megoldásom nem mindig a legjobb megoldás az ő számukra. Letettem hát a terhet, hogy megoldjam mások gondjait, és ezt az utat szeretném 2020-ban is folytatni.

2. Nem futok olyan szekér után, ami nem vesz fel!
Akármennyire is naivan azt gondoltam lehetséges, végül el kellett fogadjam, hogy nem felelhetek meg mindenkinek. Rá kellett jönnöm, hogy elég csupán azon kevesek elfogadása és szeretete, akik valóban közel állnak hozzám. Ők azok, akik igazán jelentenek valamit, és ha rajtuk kívül esetleg más is érdemesnek tart a figyelmére, akkor azt meg kell becsülnöm.
Régen nem érdekelt annyira a megbecsülés, vagy bizonyos emberek figyelme, csak tettem a dolgom a munkámban, a magánéletemben és az írás terén is. 2019-ben azonban meginogtam, és egy-két helyzetben majdnem letértem erről az útról. Egyszerre úgy gondoltam, protekció vagy "bepucsítás" nélkül az ember már semmit nem érhet el, és ez azzal járt, hogy egy kicsit elvesztettem a hitemet önmagamban, meg úgy egyáltalán abban, amit csinálok.
Hála az égnek voltak olyanok, akik visszatereltek a helyes útra, és 2020-ban továbbra is felhúzódó szemöldökkel, magam előtt összefont karral ámulok azokon, akik kiskutya módjára csaholnak körbe valakit a figyelemért. Köszi, én is jártam ott, de nem kérek belőle! 😊

3. Engedd el, és bízz magadban!
Talán ezt az utolsó pontot volt a legnehezebb magamra erőltetni, de a kezdeti nehéz időszak után úgy érzem, jó irányba mozdultam el 2019-ben, és a továbbiakban már menni fog. Ez a pont ugyanis leginkább az írásra vonatkozik. Mert míg a munkában és a magánélet terén kevés a nálam határozottabb ember, ugyanez nem mondható el az írás esetében.
Imádok írni, és meg is szeretném mutatni a nagyvilágnak a történeteimet, ugyanakkor mindig kibújik belőlem a nyuszi, amikor szabadjára engedek egy novellát vagy - az utóbbi időben - egy regényt. Ez 2019. első felében odáig fajult, hogy a korábbi nyuszika hatalmas vérnyúllá dagadt, és igazi kis rohadékká vált 😅
Végül el kellett döntenem, hogy a komoly mentális defektemet továbbra is cipelni kívánom-e magammal, vagy a felesleges görcsölés helyett a kóros bizonytalanságot egészséges magabiztosságra cserélem. Az utóbbit választottam, de időről időre néha persze még elfog a kétség. Talán majd elmúlik ez is 2020-ban.

És akkor jöjjön egy gyors lista 2019-ről:
1. Második házassági évforduló, töretlenül tomboló szerelem.
2. Két Európán kívüli utazás, az egyik New Yorkba, a megjelenő regényem helyszínére 😊
3. Egy befejezett és még rengeteg megkezdett regény. (Oké, szám szerint három megkezdett regény, de az nálam soknak számít.)
4. Több mint húsz novella, ebből többel pályáztam is. Eggyel se nyertem semmit 😅 Írni viszont imádtam mindet, és ez a fő. Többet szerettek is a pályázatokon kívül máshol, ami szintén jó dolog.
5. Még több ötlet. (Remélem, egyik se avul el, mire kidolgozom.)
6. Egy nagy lelkesedéssel elindított írós blog.
7. Egy elsikkadt, leállított és újra gondolt írós blog.
8. És persze hosszantartó házalás a kéziratommal.

Szóval volt itt hideg és meleg is. De mi lesz ezek után 2020-ban? Nos, a sok hónapnyi kulcsolás beérett, és az van, hogy megjelenik az első regényem a Főnix Könyvműhely kiadó gondozásában. (Asszem, ezt a hírt jól lelőttem a gyorslista második pontjában, de sebaj! 😅) A történet egy trilógia első része lesz, és kíváncsian várom, hogyan fogadja majd az olvasóközönség.
Terveim pedig kismillió van az idei évre, de a legfontosabb talán az, hogy elérkeztem a megvalósítási fázisba. Szóval vigyázz 2020! Megérkeztem 😊