Lassan két hónap eltelt, és én még mindig adós maradtam a történet befejezésével. Menet közben játszottunk egy fantasztikusat novemberben, és megjött a Mikulás meg a Jézuska is. 😊 Nekem rengeteg örömet és jobbnál jobb olvasnivalókat hozott ez az időszak, amikről holnap egy év végi összefoglaló bejegyzésben tervezek számot adni. Addig is lássuk a medvét: hogyan született meg a könyvem fizikai valójában.
A legutóbbi bejegyzésben eljutottunk odáig a történetben, hogy kaptam egy kiadói ajánlatot protekció és minden fakszni nélkül, pusztán azok után, hogy beküldtem hozzájuk a kéziratot. Egyesek talán még mindig úgy gondolhatják, hogy ez tündérmese, ilyen a magyar piacon nincsen. Pedig van! Ha másnak nem hiszitek, higgyétek el nekem, akivel megtörtént. Persze kellett a dologhoz némi szerencse is, meg hogy jó időben legyek jó helyen, de szerintem sokan mégsem a szerencsétlen időzítésen buknak el, hanem a kudarc oka jóval többször a türelmetlenség. Ami erénynek természetesen én sem vagyok teljes körűen a birtokosa, lásd a blogsorozat előző topikját. 🙈😂
Az amatőrnek bélyegzett, első megjelenés előtt álló írópalánták (amilyen én is voltam) sokszor elfelejtik, hogy a sikerhez vezető úton rengeteg "nem"-mel kell megküzdeni, ugyanakkor csupán egyetlen "igen" elég ahhoz, hogy az álom valóra váljon. Valakinek nincs türelme, vagy esetleg lelki ereje a rengeteg elutasításhoz. (Én inkább az utóbbi kategóriába tartozom.) Mert azt senki nem mondta, hogy írónak lenni könnyű, de érezni csak akkor érzi igazán az ember, amikor megtapasztalja a "nem"-ek súlyát. Persze megéri kitartani. 😊 Az, hogy valami nem sikerül elsőre, nem jelenti azt, hogy soha nem fog. Csak bízni kell magunkban, mert ahogy azt is érzi az ember, hogy nem áll még készen arra, hogy megjelenjenek az írásai, valahol azt is érzi, amikor eljön a pillanat a megmérettetésre, a megjelenésre. Nem szabad elkapkodni semmit, de feladni sem szabad az álmokat! Szerintem csak így lehet igényes munkát kiadni a kézből.
Apropó, igényes munka. Persze amikor a Főnix Könyvműhely átküldte a szerződést, én meg aláírtam és visszaküldtem, még mindig nem akartam elhinni, hogy ez az egész velem történik. Naná, hogy pánikba estem! 😀 Jött az újabb elejétől végéig történő, most már végtelenhez közelítő számú átnézése a kéziratnak, mielőtt nyugtalanul átküldtem a végleges verziót. Persze cseppet sem kellett volna aggódnom, mert egy baromira profi szerkesztőm lett, aki nem csak kipofozta a szöveget, de el is simította a nyelvi kilengéseket, hogy megfelelően 16+ kategóriás lehessen a történet.
Vas Annamária módszeresen szétcincálta a kéziratomat, de olyan jó lett utána... majdnem azt írtam, hogy "mintha nem is én írtam volna", de na, azért azt nem! 😅 Viccet félretéve, komoly és csodálatos munkát végzett. Úgy emlékszem, hogy végül csak három dologban kellett egyeztetnünk, amúgy meg mindent olyan profin megszerkesztett, hogy egy szavam sincs azóta sem. Imádom, na! 💙😁
Miközben megírtam a fenti bekezdést, előkerestem a Messenger üzenetváltást, és a három dolog, amit megvitattunk a következő volt:
1. A 3. fejezetben szándékosan ferdítettem-e el Miley Cyrus nevét? Naná, hogy igen! Innen is bocsi, Hanna Montana. 😅
2. A Ramble Arch-ot valamilyen idült állapotomban Ramble Ívnek fordítottam, pedig hát helyneveket alapból nem magyarosítunk, főleg ha az egy kőhíd... nem ív... egyáltalán mi az, hogy ív? 😂
3. Jessica Heart néha egyszerűen Jessica Hart lett a kéziratban... pedig eskü, nem a modell járt a fejemben! 😀
Miután megküldtem Farkas Zoltánnak a kéziratot, legközelebb már csak akkor találkoztam a szöveggel, mikor átesett a teljes szerkesztésen, kapott egy brutálisan menő betűtípust és megtörtént a tördelés is. Még arra is emlékszem, hogy konkrétan áfonyáért álltam sorban a piacon, amikor Farkas Zoltán, kiadóvezető megküldte, hogyan fog kinézni a könyvem belülről. Héliummal töltött léggömbbé vált a fejem, amit egyszerre leakasztottak a nyakamról. Faltam a sorokat, kábé ugráltam magamban a betűtípus és a szövegben elkülönülő egységeket elválasztó jelölés hatásossága miatt. (De az spoiler lenne, miért... vagy nem. 😂) Szóval a lényeg, hogy teljesen odáig voltam és vissza. Fura, hogy az emberben ennyire megragad, éppen mit csinált akkor, amikor valami régen vágyott dolog apránként valóra válik. 😊
Mindeközben össze kellett állítanom egy kis összefoglalót arról, miről szól a történet, és milyennek képzelem a kötet külső megjelenését, hogy Tóth Zoltán megalkothassa azt a csodát, ami most a könyvem borítója. Csináltam néhány példát, amit végül nem küldtem el, de most megmutatom. Előre szólok, nagyon gázok! 😂
Amikor később Farkas Zoltán átküldte az első terveket a borítómról, megint padlót fogtam. Tóth Zoltán annyira eltalálta a hangulatát az egész történetnek, és annyira fantasztikusan csodálatos munkát végzett, hogy úgy emlékszem, még meg is könnyeztem. Nem szégyellem bevallani! Nagyon jól esett, hogy ilyen szeretettel és hozzáértéssel gondozzák a kínkeservesen létrehozott gyermekemet kéziratomat. Miután megérkezett a borítóterv, akkor már végre fel is fogtam, hogy tényleg meg fog jelenni a könyvem, és nem is akárhol, hanem egy neves kiadónál. 💙
Aztán jött a covid. 😢 Senki sem számított rá, hogy minden egyszerre a feje tetejére fog állni, és 2020-ban az összes fontos könyves rendezvényt elkaszál egyetlen tál denevérleves. Év elején még úgy volt a kiadó ütemterve szerint, hogy a Hanyatlás az Ünnepi Könyvhét előtt fog megjelenni. Persze ez az állapot rögtön képlékennyé és bizonytalanná vált.
Teljes őszinteséget ígértem, ezért leírom úgy, ahogy volt! Borzasztóan szarul voltam. Kegyetlen érzés volt a tudat, hogy végül a finishben fogok elhasalni egy nyamvadt vírus miatt. És - bár nem szokásom, mert nem szeretem az ízét - akkor ittam is minden nap egy kevés alkoholt. A feleségem persze sokat segített, de romokban voltam. Aztán összeszedtem minden lélekjelenlétem, és megírtam Farkas Zoltánnak, hogy tökre megérteném, ha a könyvem megjelenését inkább áttolná jövőre, hogy idén a befutott szerzők megjelenései élvezzenek elsőbbséget, hiszen mekkora eséllyel indulhat egy első könyves szerző egy ilyen helyzetben. A legnagyobb esély egy új szerző bevezetésére a könyvpiacon a Könyvfesztivál, az Ünnepi Könyvhét vagy a Karácsony. Ráadásul hiába a jól csengő ír álnév (🙈😂) magyar szerzőként alapból azt érzem, hogy hátrányból kell indulnom az olvasók előítéletei miatt. Mert a magyar szerzők gyakran furcsák, és furcsán viselkednek, amikor kritizálják őket. Én meg ott voltam, és kívántam (amúgy még mindig), hogy kritizáljanak csak halálra, szedjenek ízekre nyugodtan, de legalább olvassanak és legyen véleményük arról, amit csinálok. Úgy éreztem, ennek az esélyét vette el tőlem a kialakult pandémia. 😔
De mint minden történetben, ennek a kalandos utazásnak is éppen a vége előtt vált legkomorabbá a helyzet. (Nem tanulok, soha nem tanulok, pedig alkalmazom is ezt a technikát! 😋) A mélypontból végül Farkas Zoltán pár hónapnyi hallgatása után küldött üzenete rángatott ki, hogy a Hanyatlás mégis megjelenik a tervezett időben. Nem tudom, végül milyen csillagok együttállása volt szükséges ehhez, de iszonyatosan megkönnyebbültem. 😌
Köszönöm Nektek, akik végigolvastátok ezt a blogsorozatot, hogy velem voltatok, és kicsit átéltétek velem az elmúlt évek jó és rossz oldalát. Ha pedig olvastátok a Hanyatlást, nyugodtan üzenjétek meg hogyan tetszett, vagy értékeljétek a moly.hu-n! 😉 Addig is legyetek jók és olvassatok még több könyvet, amiben örömötöket lelitek! 💙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése