Az ötlettől a megjelenésig 2. - A kezdeti lendület

Ahogy megszületett az Elfeledettek Városa alapötlete, szinte rögtön nekiálltam a megvalósításnak. Szerettem volna minél előbb, minél kézzelfoghatóbb eredményét látni a felskiccelt történetnek.

Azt mondják, az írást csak elkezdeni nehéz. Na, hát nálam abszolút igaz ez a dolog 😃 Van, hogy hetekig gondolkodom egy-egy első mondaton, vagy nyitójeleneten. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy már rögtön az elején adjon a szöveg egyfajta hangulatot, hiszen én is ezt szeretem, ha könyvet olvasok. Engem az alaphangulat az, ami behúz.

Ami azonban máskor olyan nyögve nyelősen indult, az az Elfeledettek Városa esetében úgy hasított keresztül rajtam, akár forró kés a vajon. Mintha nem is én vetettem volna papírra a szavakat, hanem egy kozmikus erő kapcsolódott volna az agyamhoz és irányította volna az ujjaimat a billentyűzeten. Furcsa érzés volt, mert hirtelen könnyeddé vált az írásnak az a része, ami addig döcögősen ment. Mire észbe kaptam, már kész is lett három fejezetnyi nyers szöveg. 😅

Azt tudni kell rólam, hogy rettentően idegesít, ha valaki az első draftomba beleolvas. Egyszerűen nem szeretem, mert mindent kábé nyolcvanszor átírok, mire végleges formában kiadom a kezem közül, addig meg jobb, ha senki nem látja, mert úgyis minek, és különben sem kell, hogy a bénázásaimat olvassa bárki 🙈😅 Az Elfeledettek Városával ugyanakkor kivételt tettem, és elküldtem egy-két embernek az első fejezetből pár oldalt. Egészen pontosan addig a pontig, ahol Csizmás és Gertie jelenete befejeződik. Kíváncsi voltam, mit szólnak hozzá ismeretlenek.

A dolog végül egészen jól sikerült, noha sokat tétováztam, vajon megéri-e. Ismerve akkori önmagam, ha negatív visszajelzést kapok, az Elfeledettek Városa soha nem jelent volna meg. Betettem volna a fiókba, és Isten tudja, talán soha elő sem veszem. De nem így lett! 😅 Pozitív benyomásokról kaptam visszajelzéseket már az elején, és be is gyűjtöttem pár olvasót, akik várták a regényt (azt hiszem, eljött az idő, hogy bocsánatot kérjek tőletek, hogy ilyen sokáig tartott 😁).

A bétáztatást (elő olvasatást?) körülbelül azóta tartom fontosnak, hiszen nem feltétlenül kell "nyelvtannáci" ismerős ahhoz, hogy egy olvasói visszajelzést kapjak. A szakmai részt meg lehet hagyni azoknak, akik azt szeretik, vagy valóban értenek is hozzá. A jó az volt, hogy az Elfeledettek Városa esetében igazából mind a kettőből kaptam egy kicsit, de mivel a kézirat első draftjáról volt szó, nyilván az olvasói élményre koncentráltam, az érdekelt akkor leginkább. Az, hogy jól kaptam el a hangot, vagy sem, miután egy noir stílusú urban fantasy-t szerettem volna megírni, és nem egy klasszikus krimit. Azt mondták, jó lett. Én meg elhittem. 😅

Azóta sűrűn bétáztatok, szinte minden írásomat olvassa valaki, de csak akkor, amikor elkészültem vele teljesen. Ez egy nagyon fontos momentuma az alkotói folyamatomnak, mert a független olvasók rengeteg olyan hibát is kiszűrnek, amik a szöveg közelsége okán nem is tűnnének fel nekem elsőre. Innen is köszönöm nektek, előolvasóimnak a sok segítséget és észrevételt, amit az Elfeledettek Városával kapcsolatban kaptam. 😊

Szóval a kezdő lendületet megkaptam, már csak meg kellett írni a regényt. Rettentően egyszerűnek hangzik, de még sem volt az. Legközelebb elmesélem, miért is volt nehéz időt szakítani az írásra, és talán néhány jó tanáccsal is szolgálhatok az írói blokk visszaverésére. 😉

Folyt. köv.